Tavira Portugália

Tavira Algarve régió egyik legbájosabb települése, híres a végtelen homokos strandokról és a mór örökségéről. Tavira várának már csak romjai maradtak fenn, a bástyáiról a városra nyílik remek kilátás. Csinos óvárosában a jellegzetes piramis tetejű hófehér házak állnak. Leghíresebb temploma a reneszánsz-barokk stílusú Igreja da Misericórdia, amelynek harangtornya is látogatható. hosszú homokos strandjai a legjobbak Dél-Portugáliában, a védett Ria Formosa Park két szigetén találhatók és kompokkal könnyen megközelíthetők. A legtöbbet fényképezett strandja a horgonytemetőként emlegetett Praia do Barril.

Tavira látnivalók

Tavira látnivalók, nevezetességek, strandok és programok

Tavira Dél-Portugáliában, Algarve keleti részén található, Faro repülőterétől 40 perces útra. Lagos mellett az egyik legvonzóbb település Algarve környékén. Az 1755-ös földrengés szinte teljesen elpusztította, és az azóta újjáépített városban számtalan templom és gyönyörű 18. századi épület látható. Tavira jelentős volt a halászatról, mára főként a turizmusra tért át a tonhal vándorlási szokások megváltozása miatt. Népszerű golfüdülőhely, golfpályái közül híres a városhoz közeli Benamor, valamint a Colina Verde. A látnivalói akár egy nap alatt kényelmesen felfedezhetők, hosszabb idő lehetőséget nyújt a környék és a lagúna strandjainak bejárására.

Tavira Algarve

Centro histórico – Óváros

Tavira óvárosa szűk macskaköves utcákból és apró terekből áll, és az 1520-ban épült Porta de Dom Manuel kapun érhető el. Az egyemeletes házak fehérre meszeltek és a jellegzetes tetőkkel (telhados de tesoura) rendelkeznek. Érdekesség még a mór időkig visszavezethető számtalan rácsos ajtó (portas de Reixa) – amelyen keresztül a nők figyelhették anno diszkréten a külvilágot –, és a mórok kiűzése után is fennmaradt.

Tavira látnivalók - óváros

Praca da República

Tavira központi tere a Praca da República hátterében a Római híddal. A középkorban piactér volt, ma egy elegáns tér, calcadával van kirakva és kulturális rendezvények helyszíne. A közepén az első világháborúban, Flandriában elesett katonák emlékműve áll. A tér túloldalán található az Iszlám Múzeum Központ. A kétszintes Városháza egy reneszánsz stílusú árkádos épület szintén a téren található.

Tavira Praca da República

Ponte da Romana – Római híd

Tavirát a Gilao folyó szeli ketté, és a két városrészt a Római híd köti össze. Valószínűleg a Farót és Mértolát összekötő római út része volt, de a legújabb kutatások szerint a hét boltíves híd csak a középkorban épült. A 17. században építették újjá és az egyik legjobb hely a város panorámájának megörökítésére.

Tavira Ponte da Romana

Castelo de Tavira – Tavira vára

A 8. századi kulcsfontosságú mór erődítmény egy fellegvárral (alcácová), belső udvarral és falakkal rendelkezett. A 13. században építette újjá Dinis király, de mára csak a falak (Muralha de Castelo de Tavira) egy része látható a házak között és az Arco da Misericórdia kapu, amelyen keresztül lehet a várba jutni. Ugyanakkor a régészeti feltárások szerint a hely már a rómaiak alatt is jelentős volt. A földrengés során súlyos károkat szenvedett. Bár más portugál erődítményeknél jóval szerényebb, de bepillantást nyújt a régió bonyolult történelmébe.

Tavira - Castelo de Tavira

 

Tavira templomok

Igreja Santa Maria do Castelo

Az eredeti templom a város legmagasabb pontján, a 13. században épült egy Almohád korabeli mecset helyén. Majd az 1755-ös földrengés szinte teljesen elpusztította, és neoklasszicista stílusban építették újjá. Eredeti elemei az óratorony az arab stílusú ablakokkal, a gótikus főbejárat és oszlopcsarnok, és a két mellékkápolna. Nevezetes látnivalói a 13. századi keresztelő medence és az emberi maradványokat bemutató üveg osszárium. A templom harangtornya belépőjeggyel látogatható.

Tavira Igreja Santa Maria do Castelo

Igreja da Misericórdia

Az óvárosi templom Algarve régió egyik legszebb reneszánsz épülete, az 1700-as években barokk díszítéssel is ellátták. Fő látnivalója az 1720-as évekből származó aranyozott főoltár, amely a földrengést is szerencsésen átvészelte, a rokokó kék-fehér csempepanelek, amelyeken Jézus életét ábrázoló jelenetek láthatók. A harangtornyából a városra nyílik pazar kilátás.

Tavira Igreja da Misericordia

Camera Obscura

A Tavira Camera Obscura az újjáépített 30 m magas Torre de Tavira (1930) víztoronyban található. Az ősi optikai technológia Tavira élő képét vetíti ki és egyedülálló valós idejű körpanorámás kilátást nyújt a 20 perces tárlatvezetés során.

Tavira Camera Obscura

Jardim do Coreto

A más néven Palmeiras Tavira legrégebbi nyilvános kertje, amely a Gilao folyó partján, a régi Ribeira negyedben található. A nyolcszögletű Zenepavilonja a 19. századi vasépítészet jelentős alkotása. A kert mellett található a Riberia Piac (Mercador da Ribeira) amelynek egy korabeli épület ad otthont. Innen egy kőhajításnyira található a központi móló, ahonnan idényjelleggel közlekednek kompok az Ilha da Tavira szigetre, a menetidő 20 perc.

Tavira Jardim do Coreto

Museu Municipal de Tavira

Tavira Város Múzeumnak a 16. századi Palácio da Galeria ad otthont. A reneszánsz árkádos galériával rendelkező épületben a barokk elemek keverednek a gótikus és reneszánsz jegyekkel. Egy műemlék és a város legjellegzetesebb polgári épülete. Több részlegből áll, például a múzeum Kortárs Művészeti gyűjteménye 30 festménnyel és szoborral rendelkezik. Érdemes felkeresni a múzeum az Iszlám Központját, amelynek állandó kiállítása a Földközi-tenger medencéjének iszlám örökségét mutatja be.  Jól szervezett múzeum, fő látnivalója a Tavira váza (Vaso de Tavira) nevű vörös agyagedény, az eredeti Almohád-kori fal, amely a citadellát védte, valamint a kalifátus korabeli városból származó fejdíszek, mosdómedencék és tintatartók.

Tavira -Museu Municipal de Tavira

Tavira strandok és a Parque Natural da Ria Formosa

A Parque Natural da Ria Formosa Farótól Taviráig mintegy 60 km hosszan húzódik. Egy homokpadokból, szigetekből álló lagúnarendszer, amelynek kanyargós csatornái kompokkal, hajókirándulással, illetve kajakkal is felfedezhetők.

Praia da Ilha da Tavira (Praia Tavira) – Tavira sziget

Tavira két szigettel rendelkezik, a 11 km hosszú zátonysziget Tavirával szemközt található a Ria Formosa védett területen. Tavira legfelkapottabb strandja a keleti felében húzódik. A hosszú partot puha homok borítja és a Kék Zászlós strandon napernyők és napozóágyak bérelhetők. A szigetre rendszeres a kompközlekedés, a kompok a Cais das Quatro Águas rakpartról indulnak, amely a városközponttól kb. 20 perces sétára található, a menetidő 10 perc. De a strandokat gyors vízi taxikkal is el lehet érni.

Tavira -Praia da Ilha de Tavira

Praia do Barril (Ilha de Tavira) – Horgonytemető

A Praia do Barril szintén Tavira szigeten található és a száz horgonyból álló kiállításáról híres, amelyek a dűnékből állnak ki. A horgonytemető (Cemitério das Áncoras) környéki strand kedvelt a különböző vízi sportokat űzők és a kite szörfösök körében. A strand a lagúnán átvezető kisvonattal is megközelíthető.

Tavira Praia do Barril

Praia de Cabanas (Ilha de Cabanas)

A strand az Ilha de Tavira szigettől keletre, egy másik szigeten található. A 7 km hosszú Ilha de Cabanas Cabanas faluval szemben található, és a mólójától hajóval közelíthető meg. A Ria Formosa egyik ága választja el, és az elszigetelt, csendes strand ideális a nyugalmas pihenést kedvelőknek.

Tavira Praia de Cabanas

Látnivalók Tavira környékén

Santa Luzia

Santa Luzia alig néhány km-re nyugatra fekszik Tavirától és híres a poliphalászatáról. A Rua principal de Santa Luzia mentén kifejezetten polipra szakosodott éttermek sorakoznak, a halászkikötőben pedig az éjszakai kifogott friss polipot árulják.

Santa Luzia

Cacela Velha és a Praia da Fábrica

Tavirától keletre, a Ria Formosával szemben található Cacela Velha falu. A strandját az egyik legszebb algarvei strandnak tartják. A falu népszerű egynapos kirándulásra és a festői kerékpárúton (Ecovia do Litoral) is elérhető Tavira felől. Az erődítményéből képeslapra illő kilátás nyílik a lagúnákra, és a Cacela Velha strandra, amely az árapály miatt mindig másféle arcot mutat. A strandra dagálykor hajóval és apálykor akár gyalogosan is át lehet jutni.

Cacela Velha

Tavira megközelítése

Tavira Faro Nemzetközi Repülőteréről (FAO), illetve Lisszabon felől is könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel. Az óváros mellett, a központban található a buszpályaudvar, ahonnan rendszeres járatok közlekednek Lisszabon felé (Sete Rios, Oriente) is. Valamint központi vasútállomással is rendelkezik, amely Tavira déli részén található, ahonnan Faro központi vasútállomására is el lehet jutni.

Fotók: Tripadvisor, Depositphotos